Hírek

Útfelújítások Észak-Vas vármegyében

Két forgalmas, korábban nagyon rossz állapotú útszakaszon is a végéhez közelednek a felújítási munkálatok Észak-Vasban. A beruházások kormányzati támogatásból, a Magyar Falu Programban valósulnak meg.

A vaol.hu körképe

Mintegy 2065 méter hosszan profilmarást követően két rétegben összesen átlagosan 8,5 centiméter melegaszfaltot kapott a 8635-as út Vát és Vasszilvágy között. A szakaszra nagyon ráfért már a felújítás, a töredezett burkolat megnehezítette az erre közlekedők mindennapjait. A kivitelezést a Magyar Közút végezte a Magyar falu programban nyert 176 millió forintból. Böröcz Miklós vasi igazgató elmondta, a felújítás során több mint 2600 tonna aszfaltot, majd a padkafeltöltéshez mintegy 200 tonna mészkövet használtak fel. A következő hetekben az íveket szélességjelzőkkel jelölik, néhány hét múlva pedig a burkolatjelfestés is elkészül.

A napokban fejeződtek be az aszfaltozási munkálatok a Söptéről Salköveskút irányába vezető 900 méter hosszú útszakaszon. A beruházás a település belterületét, a Dózsa György utcát is érinti. A kivitelezést szintén a Magyar Közút munkatársai végezték. A helyszíni bejáráson Böröcz Miklós közölte: két rétegben teljes szélességet érintően megerősítették a burkolatot, ehhez mintegy 1150 tonna melegaszfaltot használtak fel. Az aszfaltozás után 140 tonnányi mészkő felhasználásával elkészül a kétoldali nemesített padka, illetve itt is burkolatjelfestéssel zárulnak a munkák. A kormány mintegy 78 millió forinttal támogatta az útfejlesztést a Magyar falu programban.

A Magyar falu program révén a kormány már korábban is több útszakasz felújítását támogatta. Jelenleg négy hasonló beruházás folyik Észak-Vasban, az egyik a Söptét érintő, amelyet Nagy Róbert polgármester és az ott élők már régóta szorgalmaztak. Most egy csapadékvíz-elvezetési fejlesztéssel együtt valósul meg – fogalmazott Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: a Vát es Vasszilvágy közötti útfelújítás kimagasló költségű beruházás, de az itt élők es az erre közlekedők érdekében sikerült rá forrást találni. – A szomszédunkban zajló háború a magyar gazdaságra is kihat. Ha nem lenne háború, még többet tudnák az utakra költeni. Június 9-én ezért mindenkit arra kérünk szavazzon a békére, ezáltal pedig a fejlődésre. Csak a béke! Csak a Fidesz!- húzta alá Ágh Péter.