Hírek

Vesszen minden útszéli szemét! Elképesztő mi mindent szedtek össze a vasi önkéntesek

Idén, már 31 észak-vasi településen szedték össze az út menti szemetet szombaton. A vesszen minden útszéli szemét akcióból Ágh Péter országgyűlési képviselő és fia, Benedek is kivette a részét.

Uraiújfalu kezdeményezésére először 2020-ban tartották meg Vesszen minden útszéli szemét! akciót. A kezdeményezéshez egyre többen csatlakoztak, idén már 31 település önkéntesi szedték össze a lakóhelyük melletti utak mentén eldobált szemetet.

Szombaton reggel Uraiújfaluban az egyik csapat Vasegerszeg felé indult el. Ágh Péter Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselője, és fia is kivette a részét a munkából.

– Sokféle dolgot szedtünk össze: volt gyorséttermi csomagolást, ruhákat, fémeket. Sőt, egy néni kétszer forintot is talált – mesélte lapunknak Benedek.

Ágh Péter, az akció fővédnöke ismételten köszönetet mondott a kezdeményezésért és a szervezésért Keszeiné Jancsó Marietta polgármesternek. Az önkénteseknek is jár az elismerés, hiszen munkájuk nyomán szebb lett a környezetük, lakhelyük – tetten hozzá.

Az általános tapasztalat az volt, hogy amióta bevezették a Repont visszaváltási rendszert, ötven forint megjelölésű műanyag flakont, sörös dobozt szinte nem találtak. Más hulladékot azonban – sajnos – igen. Volt állati tetem, elektronikai hulladék, autógumik, bútorok, lomtalanításból visszamaradt dolgok, szőnyege, ruhák és minden olyan, ami az autóban utazva könnyen kidobható. Az elmúlt évekkel ellentétben Uraiújfalu térségében nem találkoztak építési törmelékkel.

– A védőeszközöket, kesztyűket, illetve a zsákokat az önkormányzatok biztosították – közölte Keszeiné Jancsó Marietta. – Az elszállítást a Magyar Közút végzi, sokat segít nekünk mindig Böröcz Miklós, a Vas-vármegyei igazgató. Az örömteli, hogy egyre több településen van szemétszedési akció, az azonban már nem, hogy mindig akad feladatunk. Olyan hulladékokat dobálnak el az emberek, amiket a hulladékudvarokban ingyenesen is leadhatnának.

Végezetül, egy további érdekességet is megtudtuk. Úgy tűnik, valakinek éppen Uraiújfalu térségéig tart a gyorséttermi étel elfogyasztása mert, mert itt dobja rendszeresen a csomagolást.

Vesszen minden útszéli szemét! A résztvevő települések:

Acsád, Cák, Gencsapáti, Gór, Horvátzsidány, Iklanberény, Kemenesszentmárton, Kenyeri, Kőszegpaty, Lócs, Nagygeresd, Nemescsó, Nemesládony, Ölbő, Pápoc, Perenye, Peresznye, Porpác, Sajtoskál, Salköveskút, Söpte, Tokorcs, Tormásliget, Uraiújfalu, Vámoscsalád, Vasasszonyfa, Vasegerszeg, Vassurány, Vasszilvágy, Vát, Vönöck.

Forrás: vaol.hu