Hírek

Tervzsűri előtt a sárvári ipari területet elkerülő út

Gőzerővel zajlik a tervezés, az például már bizonyos: a két körforgalomban a kerékpáros átvezetést is kiépítik. Nagyot lépett előre az iparterületet elkerülő út ügyében Sárvár.

A tervzsűri elé került a sárvári iparterületi elkerülő út ügye, aminek keretében kiválasztásra került a nyomvonal. A következő évek legnagyobb és kiemelt fontosságú közútfejlesztésével a város nyugati része fellélegezhet, a beruházással jelentősen csökken majd az átmenő forgalom és az ipari forgalomterhelés. Lázár János építési és közlekedési miniszter sárvári látogatása után elrendelt projektet a tárca az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésével folytatja – jelentette be Ágh Péter, Észak-Vas országgyűlési képviselője.

Nagy lépés Sárvár életében

Kondora István, Sárvár polgármestere ismertette a részleteket. Emlékeztetett, az iparterületet elkerülő út ügye régre nyúlik vissza. Korábban két ütemben megépült a Hegyközségtől a Szombathelyi útig tartó szakasz, de a harmadik részre mostanáig nem volt lehetőség. – Most elindult a tervezés, e szerint egy mintegy 1,6 kilométer hosszú átkötő út épül a Szombathelyi úttól az Ikervári útig – mindkét végén körforgalommal. Az Ikervári úti körforgalom tervei is megvannak már, a másik ügyében pedig hamarosan döntés születik. A beruházás részeként egy híd is épül a vasúti pálya felett. Az utat kétsávosra tervezik, a körforgalmakban biztosítják a kerékpáros átkötést.

Csökken a balesetveszély, hatalmas forgalmi terhelést venne le a városról az ipari területet elkerülő út befejezése – hangsúlyozta Kondora István polgármester.

A beruházás várhatóan mintegy 3,6 milliárd forintba kerül.

Forrás: vaol.hu