Hírek

Újabb árvízvédelmi fejlesztések Pápocon

A végéhez közelednek az árvízvédelmi fejlesztések a településen. A már kialakított árapasztó vápák és árvízlevezető sávok jól vizsgáztak az augusztusi árhullám idején, a fenékküszöb pedig kisvíz idején lesz hasznos – a közelmúltban helyszíni bejáráson összegezték az eddigi tapasztalatokat a szakamberek.

A vaol.hu beszámolója

– Hosszú folyamat újabb állomása ez. A töltés korábban elkészült a település határában, a fenékküszöb létesítésé újabb nagy mérföldkő- tudtuk meg Nováky Ernő polgármestertől.  Kisvíz idején ugyanis a Rába-mederben terméskőből kialakított küszöb mintegy 1,5 méterrel megemeli a vízszintet: ez biztosítja a folyamatos friss víz utánpótlást a Pápociholtágban, illetve kedvező hatással van a környező talajvízszintekre is.

A fejlesztés 3,9 milliárd forintos európai uniós forrásból valósult meg az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén az igazgatóság és az Országos Vízügyi Főigazgatóság konzorciuma által.

A beruházás további elemeiként a Rába négy szakaszán árapasztó vápát és nagyvízi levezető sávot alakítanak ki, valamint megépül a kijelölt Rába jobb parti szükségtározó legalsó települését, Kemenesszentpétert védő másodrendű árvízvédelmi töltés is. A Rábca mentén négy, árvízvédelmi fővédvonalban lévő műtárgy – a mosonszentjánosi, mosonszentmiklósi, lébényi és börcsi zsilipek – teljes átépítése megvalósul. A kivitelezési munkálatok a végéhez közelednek, több helyütt már csak a kapcsolódó dokumentálási feladatok vannak hátra.

– Ezek a fejlesztések hozzájárulnak a vasi árvízvédelemhez, az augusztusban levonuló, a legmagasabb, harmadfokú készültségi szintet is meghaladó árhullám során a vízügyi szakemberek mérései alapján a már kialakított árapasztó vápák és árvízlevezető sávok nagyságrendileg 40-60 centiméter csökkenést hoztak a tetőző vízszintekben – mondta Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője.

Forrás: vaol.hu