Hírek

Új borkóstoló hely nyílt a Ság hegyen

Megnyílt a Borbár és Terasz a Dénes Hegybirtokon. A Ság hegy új borkóstoló helyén, követve a Vince-napi hagyományokat, szőlővesszőt is metszettek.

A húszéves, családi tulajdonú Dénes Hegybirtok mintegy három hektáron termel szőlőt és készít kiváló borokat. Ezentúl új kóstoló hellyel is várja az Ság hegyre érkezőket, a Borbár és Terasz avatóján Ágh Péter, Észak-Vas országgyűlési képviselője, Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke és Fehér László, Celldömölk polgármestere is részt vett.

A Vince-nap hagyományait követve a szőlőből vesszőt metszettek, amit Dénes Tibor vízbe állított. A hagyomány szerint a vesszőkön található rügyek mennyiségéből lehet majd következtetni arra, milyen lesz a termés az idén.

Fejlesztések sora a Ság hegyen

Az elmúlt években a Ság hegyen több komoly fejlesztés valósult meg. Ilyen volt az Alsóságról ide vezető út es a Borbarát körút felújítása, a Szív Pince kialakítása. Ezen pályázati forrásokból megvalósuló beruházások mellett jó látni, saját önerős fejlesztések is megvalósultak, a Ság hegy es ezzel Celldömölk hírének öregbítésé érdekében. Ebbe illeszkedik, hogy a Dénes Hegybirtok Borbárt és Teraszt alakított ki. Gratulálok Dénes Tibornak, családjának és a csapatának ehhez a fejlesztéshez és a húsz év alatt véghez vitt munkához – fogalmazott lapunknak Ágh Péter.

Forrás: vaol.hu