Játszóteret avattak Sárváron
Tavaly az időjárás közbeszólt, idén ünnepélyesen is átadták a Dévai és Újsziget utcai játszóteret.
Az avató ünnepségen jelen volt Kondora István polgármester, valamint Dr. Máhr Tivadar és Szabó Zoltán alpolgármesterek. A vendégeket Vinter István, a körzet önkormányzati képviselője köszöntötte.
A játszótér építésénél figyelembe vették a hely adottságait, Az ott található dombot nem hordták el, hanem alagutat alakítottak ki belőle, a gyerekek nagy örömére. A játszótér apránként nyerte el teljes képét a hintával, mászókával, csúszdával, rugós játékkal és ivókúttal – az Élhető Sárvár projekt részeként.
Az ünnepségen Dr. Máhr Tivadar alpolgármester kiemelte, hogy a városvezetés számára fontos a játszóterek megújítása.
Szavait követően köszöntőt mondott Földi Árpád, a Tinódi Lakásszövetkezet elnöke is, közreműködött a Kanona Band és Csuta, az önkormányzat pedig finom falatokkal készült a résztvevők számára.
– Az elmúlt években több komoly fejlesztés történt a gyermekekért Sárváron. Óvodák, iskolák újultak meg. Ezek közül legutóbb a Szatmár utcai óvoda készült el, nemrég pedig az új a gyermekorvosi rendelőket adták át. Ezen önkormányzati ciklus egyik nagy fejlesztése volt a Csónakázó-tó területének rehabilitálása, amelyben játszótér és Kresz-park is készült. Most pedig egy újabb felújított játszótér hívja kalandokra a legkisebbeket. Kondora István polgármester úr vezetésével a jövőben is azon leszünk, hogy Sárvár családbarát legyen, ahol minden korosztály otthon érzi magát. Sok még a feladat, dolgozunk tovább lendülettel és tapasztalattal. Ezért kérünk mindenkit, támogassa a Fidesz jelöltjeit június 9-én – fűzte hozzá Ágh Péter országgyűlési képviselő a fejlesztéssel kapcsolatban.
Forrás: vaol.hu
Ezeket is érdemes megnézni
Minőségi változást hoz az új kőszegi mentőállomás – 50 százalékos készültségben az épület
2023.04.20.
Új épületrésszel gazdagodott a gyöngyösfalui Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola
2024.03.15.