Egy boldog nap a Celldömölki Városi Általános Iskolában: megérkeztek az ingyen laptopok
Az idei tanévben is folytatódik az a kormányzati program, amelyben informatikai eszközökhöz juthatnak iskolások. A Celldömölki Városi Általános Iskola ötödikesei csütörtökön kapták meg az ingyen laptopokokat.
Nagy izgalommal, jókedvűen gyülekeztek diákok és szüleik a Celldömölki Városi Általános Iskola aulájában. Többen személyesen, ünnepélyesen vették át a kormányzati programban igényelt ingyen laptopokat. – Nagyon jó lehetőség, vétek nem kihasználni – mondta egy édesanya.
Az intézményben ezúttal összesen 44-en kaptak notebookot az 5. évfolyamon. így már valamennyi felső tagozatos tanuló rendelkezik saját informatikai eszközzel. Nagy segítség ez diákjaink számára, hiszen a mai digitalizált világában elengedhetetlen az informatikában való jártasság. Elősegíti a tanórákra való készülést és a mindennapi tanulást – mondta Somogyi Ákos igazgató.
Fehér László, Celldömölk polgármestere szintén az informatikai jártasság fontosságára hívta fel a figyelmet. Viola István, a Sárvári Tankerületi Központ szakmai vezetője, igazgatóhelyettes elmondta: 2022 óta több mint 2200 tanulói laptopot osztottak ki a Sárvári Tankerületben. – A most átadott laptopok nem csupán eszközök, hanem a tudás világának kapui. A laptopok segítenek a közösségépítésben és az oktatásban egyaránt – fűzte hozzá.
A laptopok átadásában Ágh Péter, Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselője is közreműködött. Lapunknak elmondta: – a program célja, hogy biztosítsa a digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeit tanulók és pedagógusok számára egyaránt.
A diákok tanulmányaik befejezéséig használhatják az ingyen laptopokat.
Forrás: vaol.hu
Ezeket is érdemes megnézni
Átadták a mintegy 15 milliárd forintból elkészült Paks-Gerjen összekötő utat
2023.05.18.
Új falubusz segíti a bögötieket
2023.06.29.