
A zeneiskola épülete is megújul Csepregen
A TOP Plusz pályázati forrásnak köszönhetően újul meg Csepregen a zeneiskola épülete. „Bízunk benne, korszerűsítés hozzájárul ahhoz, hogy a művészeti iskola sokak számára adhatja át a művészet szeretetét” – hangsúlyozta Ágh Péter Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselője a beruházás bejelentésén.
A Bene-hegyi tó után újabb, fontos bejelentést tett Csepregen Ágh Péter Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselje, dr. Kondora Bálint a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke, valamint Horváth Zoltán Csepreg polgármestere.
Ágh Péter kiemelte: Csepregen nem véletlenül népszerű a zeneiskolai oktatás. A városba pedig egy örömhírrel érkezett, mégpedig azzal, hogy több százmillió forintból újul meg az intézmény. Bízom benne, ez az átalakítás is hozzájárul ahhoz, hogy a művészeti iskola a jövőben sokak számára adhassa át a kultúra szeretetét – tette hozzá Ágh Péter.
– A vármegyei önkormányzat, a tankerület, a helyi szereplők között már korábban elkezdődött a közös munka. A Magyar falu program keretében 50 millió forint plusz forrás érkezett. Ebből a tetőt cserélték ki.
– A konzorcium vezetője a Sárvári Tankerület, a tagja pedig a Vas Vármegyei Önkormányzat – részletezte dr. Kondora Bálint. – A kedvezményezett pedig Csepreg, illetve mindazok, aki ide járnak zenét tanulni. A projekt keretében 200 millió forintból újul meg az intézmény. Teljeskörű átalakítás lesz, mi minden helyiséget érint. A munka során elvégezzük az akadálymentesítést, illetve kiépítik a megújuló energia rendszert is. Aki korábban járt már itt, megerősítheti, hogy nagyon is ráfér az épületre a korszerűsítés.
A zeneiskola épülete is megújul Csepregen
Dr. Kondora Bálint kiemelte, vármegyei szinten a tankerületek számára jelentős, több milliárd forint támogatási forrás érkezett. Ebből lehetőség lesz az egyes közoktatási intézmények felújítására, bővítésre, vagy újak létrehozására is. A következő időszakban részletes tájékoztatást adnak, hogy a nyertes településeken melyik intézményben, milyen munkát végeznek el.
– Újabb szerencsés helyzet állt elő, ugyanis az épület tulajdonosa Csepereg városa – ezt már Horváth Zoltán, a város polgármestere mondta. – Külső-belső felújítás lesz, ez pedig a tanulóknak, a városlakóknak egyaránt fontos. Nem mindegy ugyanis, hogy a diákok milyen közösségi térben tanulnak.
Megtudtuk, az épületben két egység, a zeneiskola és a falumúzeum működik. Horváth Zoltán szerint a jövő feladata lesz – akár önerőből, akár pályázati forrásból – a múzeum felújítása. Már az is eredmény lenne, ha legalább kívülről szépülne meg.
Forrás: vaol.hu
Ezeket is érdemes megnézni

Közösséget építenek – Tizenegymillió forint Észak-Vasnak egyházi programokra
2024.02.02.
Vépiek látogattak a Parlamentbe
2023.09.27.