Hála és tisztelet a szépkorúaknak – meghitt ünneplés Nemescsóban
Nemescsóban ismét az idősek napját ünnepelték. A rendezvény nemcsak a közösség összetartó erejét mutatta meg, hanem azt is, mennyire fontos megbecsülni azokat, akik életükkel és munkájukkal példát mutatnak mindannyiunknak.
Nemescsóban, a település szépkorú lakóit köszöntöttük. Jó volt együtt lenni! – közölte Ágh Péter, Észak-Vas Vármegye országgyűlési képviselője, miután részt vett Horváthné Nagy Viktória és Fatalin Martin önkormányzati képviselők készítette vacsora felszolgálásában.
A pénteken megtartott idősek napján harmincan vettek részt. Szerdahelyi Bánó Irén, Nemescsó polgármestere nem is büszkeséggel mesélte lapunknak, hogy egy évvel ezelőtt megvalósult a nagy álma, a nyugdíjas klub létrehozása. Az összejövetelt minden hónap első hétfőjén tartják.
– Most szombaton azonban egy különleges napra gyűltünk össze – egy olyan alkalomra, amikor kifejezhetjük hálánkat, tiszteletünket és szeretetünket azok iránt, akik előttünk jártak az élet útján – fogalmazott köszöntőjében Szerdahelyi Bánó Irén. – Akik példát mutattak, akik dolgoztak, neveltek, tanítottak, és akik ma is, bölcsességükkel és jelenlétükkel gazdagítják mindennapjainkat. Az idő nemcsak éveket jelent, hanem tapasztalatot, türelmet, megértést és szeretetet is. Az önök élete egy könyv, tele emlékekkel, tanulságokkal, örömökkel és nehézségekkel.
És mi, a fiatalabb generáció, csak tanulhatunk abból, amit már végigéltek.
Forrás: vaol.hu
Az időseket ünnepelték Vasasszonyfán
Ezeket is érdemes megnézni
Felavatták az új gyermekorvosi rendelők épületét Sárváron
2024.05.29.
Egyedülálló kötet – A Magyarország Kincsestára sorozat része a Csepreg és térsége könyv
2023.07.02.