Hírek

Jelentős fejlesztések, komoly ipari beruházások – Az ÉKM országjárása Szombathelytől Baján át Nyíregyházáig

Múlt héten Sopronban ért véget az Építési és Közlekedési Minisztérium vidéképítő országjárása. A 14 nagyvárost – köztük a vasi megyeszékhelyt is érintő – program tárgyalásainak előkészítése Ágh Péter államtitkár, észak-vasi országgyűlési képviselő feladata volt. Az ezzel járó tapasztalatokról kérdeztük.

– Azon településekre látogattunk, ahol a minisztérium jelentős fejlesztéseket készít elő, végez, vagy például komoly ipari parki beruházások zajlanak. Lázár János miniszter úr megbízása alapján ezen tárgyalások előkészítése volt a feladat. Így már a találkozók előtt ellátogattam az önkormányzatokhoz és a polgármesterekkel, országgyűlési képviselőkkel, a városházák illetékeseivel vettük végig és tárgyaltuk ki a felmerülő kérdéseket, napirendi javaslatokat – adott összefoglalót lapunknak Ágh Péter. Hozzátette: a minisztériumi látogatás során ezek az ügyek alkották a plenáris ülések napirendjét, úgy ahogyan az Szombathelyen is történt. Ezen tárgyalásokon a Lázár János miniszter úr vezetésével valamennyi államtitkár, a szakterületileg illetékes helyettes államtitkárok és a Magyar Közút, vagy éppen a MÁV és a GYSEV legfelső szintű vezetői voltak jelen a tárca részéről. A több órás tanácskozások eredményeit a miniszter és az adott polgármester sajtótájékoztatókon ismertette, így történt Szombathelyen is. Később a feladatokról minden várost érintően külön miniszteri utasítás jelent meg a Magyar Közlöny mellékletében, a Hivatalos Értesítőben, ahogyan azt a vasi vonatkozásában is olvashatták.

Ágh Péter: tovább erősítsük hazánkat!

– Az Építési és Közlekedési Minisztériummal októbertől februárig a következő városokat kerestük fel: Debrecen, Eger, Békéscsaba, Esztergom, Szeged, Miskolc, Nyíregyháza, Kecskemét, Salgótarján, Szekszárd, Szombathely, Mohács, Baja, Sopron. Megtisztelő, hogy ebben a feladatban, amely végső soron az országépítéshez járul hozzá, részt vehettem. A jövőben is dolgozunk tovább azon, hogy tovább erősítsük hazánkat – húzta alá Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselője.

Forrás: vaol.hu