Új kisbusz segíti az egyesületi munkát
Új kisbusszal gazdagodott a Radó Kálmán Egyesület a Magyar falu programban. Eszközök és személyek szállításában is nagy segítség lesz ez a répcelakiak számára.
Kisbusz beszerzésére pályázott sikeresen a Radó Kálmán Egyesület Répcelakon. A hatéves, Opel típusú járművet a helyi művelődési ház és a Nyitott Tér Egyesület is egyaránt használhatja. Boros András elnök elmondta: eddig nem volt saját autójuk, vállalkozót bíztak meg a kiállításra a képek, illetve egyéb programokra a különböző eszközök és személyek szállítására. Mindezek mellett a helyben működő szakköröknek is nagy segítség lehet a kisbusz a mindennapi munkában.
Répcelak tovább fejlődik
Boros András szólt arról is, a Magyar falu programban 7 millió forintot nyertek erre a célra, a kormányzati támogatás még a kisbusszal kapcsolatos korszerűsítésekre is elegendő.
Ágh Péter Észak-Vas országgyűlési képviselője személyesen gratulált a sikeres pályázathoz, egyúttal az egyesület további terveiről, elképzeléseiről is egyeztetett Boros András egyesületi elnökkel.
Radó Kálmán fontos szereplője Vas vármegye és Repcelak történetének. Tiszteletét jelzi a Radó ház felújítása és a róla elnevezett civil közösség megalapítása. Ennek hatékony munka végzését segíti elő az a kisbusz, amelynek beszerzésére a kormány Magyar falu programja adott lehetőséget. Sok sikert kivanok Boros Andrásnak es a szervezet minden tagjának – fogalmazott Ágh Péter, Észak-Vas országgyűlési képviselője.
Forrás: vaol.hu
Az idősek tették le az alapot
Ezeket is érdemes megnézni
Köszönet a nőknek: Ágh Péter így köszöntötte a hölgyeket
2025.03.12.
Sima út, sima aszfalt lesz Salköveskúton
2024.10.05.