Hírek

Új fényében ragyog – Visszahelyezték a Jézus Szíve-templom megújult keresztjét

Visszahelyezték szerdán délután a kőszegi Jézus Szíve Templom megújult keresztjét. Sokan érkeztek a templom előtti térre az egyházközség és Kőszeg városának rég várt, ritka és látványos eseményére.

Kőszeg legmagasabb épülete a Jézus Szíve templom – tornyának tetejére emelték vissza a felújított, aranyozott keresztet. – Immár rátekinthetünk a messzi távolból, és üzeni majd nekünk, hogy Krisztus győz, uralkodik és kormányoz – ezzel nyitott Kirner Antal Zoltán kőszegi plébános, és történelmi pillanatnak nevezte a kereszt visszahelyezését.

A Jézus Szíve Templom megújult keresztjének visszahelyezése

Sarkadi Márton építészmérnök, a beruházás szakmai vezetője arról beszélt: fontos szakaszához ért a templom felújítása, a torony és a tető javítása befejeződött. Egyúttal meghirdette a november 15-i szakmai napot – interneten lehet majd jelentkezni –, amikor kis csoportokban lehetőség lesz az épület, a padlástér bejárására. A jelenlévőket egy emlékirat aláírására kérte – az iratot időkapszulába tették, amit a kereszt alatti bádogdíszben helyeztek el az utókor számára.

Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, országgyűlési képviselő beszédében a kőszegi levéltár közösségi oldalon megosztott érdekes bejegyzésére hívta fel a figyelmet: 300 éve, 1725 augusztusában a Szent Imre templom keresztjét helyezték fel az akkori plébániatemplom tornyára. Idézett az erről szóló városi tanácsi jegyzőkönyv bejegyzéséből is.

– E bejegyzés is rámutat arra, hogy a helyi közösség életében a keresztállítás mindig különleges eseménynek számított. A mai nap szimbólum: a kereszt visszahelyezése mutatja az eddig megtett utat – fogalmazott, és utalt a miniszterelnökkel való, 2020-ban történt egyeztetésére a Kőszeg megújításának aktuális feladataihoz való kormányzati szerepvállalásról. A döntés jelentős mértékű támogatást biztosított a Szombathelyi Egyházmegyének. Ennek nyomán indulhatott meg több kőszegi egyházi ingatlan rekonstrukciója és a Jézus Szíve templom felújítása, mondta, majd megköszönte a kőszegiek, a város és az egyházmegye támogatását is, és újabb kormányzati döntésekre hivatkozva kijelentette: a város építése folytatódik. – Abban reménykedünk, hogy mindaz, amit a kereszt jelképez, győzelemre tud vezetni. A szeretet, az összefogás és a béke mindig felül tud kerekedni.

– A kőszegi Jézus Szíve templom a maga 57 méteres tornyával a város fölé emelkedik, jelentős a templomok sorában. Az idő vasfoga azonban sok mindent tönkretesz. A felújításra nagy szükség volt, az építőkre, kivitelezőkre azonban sajnos a vártnál jóval nagyobb feladatot rótt a felújítás, mondta köszöntőjében Soltész Miklós. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azzal zárta: a kereszt visszahelyezése már azt jelzi, közeledik a munkák befejezése.

A templom csúcsékességét Fekete Szabolcs Benedek, a Szombathelyi Egyházmegye segédpüspöke áldotta meg, a kereszt ezután útjára indult felfelé. Énekek, imák, versek, gondolatok tették még méltóságteljesebbé a felhelyezését.

Az ünnepen részt vett Wimmer Roland püspöki helynök, Básthy Béla, Kőszeg polgármestere, projektmenedzserek, tervezők és a kivitelező képviselői is. A közös hálaadáson sokan képviseltették magukat a Kőszegi Jézus Szíve Plébánia közösségéből.

Forrás: vaol.hu