Hírek

Tormásliget ünnepelt: így telt a falunap

Dallamos zene, csülkös babgulyás és közösségi összefogás jellemezte a hétvégi falunapot. Tormásliget kicsinye-nagyja együtt ünnepelt a falu központjában.

Szombaton tartották a tormásligeti falunapot, ahol a programok sokszínűsége és a közösség lelkesedése is hozzájárult a kivételes hangulathoz. Tormásliget lakói reggel már a sportpályán gyülekeztek, hiszen nyolctól hat csapat részvételével focikupa indult. A sport mellett kulturális és figyelemfelhívó programok is zajlottak: előadás szólt az internet veszélyeiről, amit sokan érdeklődve követtek.

Tormásliget zenélt, táncolt és közösséget épített

A zenés fellépők között helyet kapott a csepregi rocky-s, a Galaxy Rock and Roll Tánccsoport csapat – akik az Európa-bajnokságról hazatérve hozták el lendületüket –, a győr-moson-soproni Habda Band, valamint visszatérőként a Big Mouse Band is. A színpad előtt már kora este gyülekeztek a nézelődők, a táncos hangulatról pedig az egyes fellépők profi előadásai gondoskodtak.

A gasztronómia sem maradt háttérben: a Tegyünk Együtt Tormásligetért Egyesület és az önkormányzat közösen szervezte a főzést, amelynek során két klasszikus fogás – brassói aprópecsenye krumplival és sűrű, csülkös babgulyás – került az üstökbe.

A helyi közösségi szervezetek munkája is bemutatkozott a rendezvény során, a programok pedig minden korosztályt megszólítottak. Ágh Péter országgyűlési képviselő is jelen volt, és elismeréssel szólt a falu közösségi életét erősítő egyesületről. A falunap valóban megerősítette: Tormásliget nemcsak község, hanem közösség is – fogalmazott.

Forrás: vaol.hu