Hírek

Szuverenitásunk a főszerepben – Az idei országjárás utolsó állomásán, Sárváron tartott fórumot dr. Kovács Zoltán

A mindennapi életünket alapvetően meghatározó rossz döntések születnek Európában. Különböző irányokból támadják szuverenitásunkat – jelentette ki a Zene Házában dr. Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, aki Ágh Péter országgyűlési képviselő, államtitkár meghívására érkezett Sárvárra.

A vaol.hu beszámolója

A nemzeti konzultációval kapcsolatos fórumon dr. Kovács Zoltán polgármesterek, helyi közösségek szervezői, vezetői előtt elsőként arról beszélt: 2024 második félévében, 2011 után második alkalommal tölti be Magyarország az EU soros elnöki posztját, közben nagy erők dolgoznak, hogy elvegyék tőlünk, de ez nem fog sikerülni. E kapcsán hozta szóba a szuverenitás fogalmát, ami egy állam állandó és abszolút hatalmát jelenti. – A fogalmat Jean Bodin dolgozta ki, az emberi közösségek egy olyan keretére utalva, amelyben a legegyértelműbben jelenik meg egy területre és közösségre vonatkozóan a döntés képessége és a döntés joga. A demokráciák kialakulásával a közösség által megválasztott kormányok és a parlament együtt képviselik, illetve gyakorolják a szuverenitást – magyarázta. Mint mondta, évek óta olyan csata bontakozik ki, amelyben egy szuverén államok által létrehozott nemzetközi együttműködés, az EU megpróbálja elvenni az államoktól a szuverenitást, és úgy tenni, mintha „ő” lenne szuverén. Nekünk pedig el kell döntenünk, hogy engedjük-e, hogy a brüsszeli bürokrácia és annak vezetői gyakorolják a szuverenitást, vagy a tagállamok kölcsönösen hasznos és mindenki számára elfogadható együttműködése folytatódik.

Szóba hozta Ukrajna európai uniós csatlakozását, és körbejárta az okokat, miért nem időszerű. Beszélt a szisztematikus, egymásra épülő döntések során kialakult sajátos magyar gazdasági-társadalmi-politikai modellről, amelyet 2010–2015-ben kezdtek megalapozni, és ami miatt akkor és azóta egyre markánsabban támadják Magyarországot. – Elképzelésünk Európáról már akkoriban is eltért a brüsszeli bürokrácia elképzeléseitől, és a távolság azóta egyre jobban látszik – fogalmazott, és hozzáfűzte: nagy fordulópontot jelentett 2015-ben a migrációs válság, de ami mostanában még inkább felszínre hozza az ellentmondásokat, az az ukrajnai háború, amit el lehetett volna kerülni.

– 2022-től nyílt, a 2. világháború óta a legnagyobb fegyveres konfliktus zajlik Európában. Ez teljes mértékben az EU kudarca, illetve nem az Európai Unió érdeke. Brüsszel a háborút finanszírozza, és a szankciókkal tönkreteszi a jólétet, lerombolódott Európa versenyképessége. Mindeközben az EU-nak továbbra is van energiája arra, hogy az elmúlt 14 év gazdasági eredményeit és az embereket védő eredményeket megkérdőjelezze – mondta.

A 13. nemzeti konzultáció jelentőségét abban határozta meg: a szuverenitásunk védelmével kapcsolatban sok kérdést újra kell beszélnünk, hiszen összehangolt támadás van ellenünk.

Visszatérve a magyar modellre, felidézte: annak az egyik legfontosabb eleme a gazdaságpolitikában bekövetkezett teljes felfogásváltás, melynek lényege az volt, hogy az itt működő, a gazdasági bajokból inkább extraprofitot termelő ágazatokat, vállalatokat is bevonták a társadalmi felelősségvállalásba. Brüsszel különböző eszközökkel el akarja törölni a rezsicsökkentést, a kamatstopot, az extraprofitadót, emelte ki.

Brüsszel migránsgettókat és kötelező kvótát akar – ezt is magyarázta. 2015 óta ömlik Európába az illegális migránsok áradata. Európának nem sikerült a magyar érvek mentén megfelelő szabályozást kialakítani. Kötelező kvótarendszert és még ennél is súlyosabb szétosztási mechanizmust akarnak megvalósítani. Márpedig az európai határokat meg kell védeni. Ha a veszélyhelyzetre hivatkozva megnyitnák a csapokat, akkor több tízezer ember elszállásolását kellene lehetővé tenni, hívta fel a figyelmet.

– Minden mindennel összefügg – a nemzeti konzultáció kérdései is ilyenek. Miközben az EU nyakig merül az ukrajnai háborúban, és sok tízmilliárd eurónyi kötelezettséget vállal, költ el és újabb és újabb hatalmas összegeket kérne a tagállamoktól, aközben a nekünk járó pénzeket nem fizetik ki. Varga Mihály pénzügyminiszter indokoltan jelentette be, hogy már nem kérdőjelezik meg ezeknek a forrásoknak a jogosságát, de ezek a pénzek az európai választásokig nagy eséllyel nem fognak megjönni. Újabb és újabb intézkedéseket hoznak, amelyek a politikai és pénzügyi zsarolással érnek föl – jósolta.

Ukrajnával kapcsolatban folytatta a sort: Brüsszel akarata az, hogy küldjünk fegyvert Ukrajnának, küldjünk még több pénzt Ukrajnának, vegyük fel Ukrajnát az Unióba, és engedjük be a génmódosított ukrán gabonát. Ukrajna már most, anélkül hogy a tagsági tárgyalások elindultak volna, minden olyan kedvezményt megkapott az európai bürokratáktól, amelyek még a tagállamoknak sem járnak. Úgy kellene beengednünk az ukrán gabonát Európába, hogy semmilyen feltételnek nem kell megfelelniük, semmilyen szabály nem vonatkozik rájuk, és olyan alacsony áron termelnek gabonát, amilyenen az európai gazdaság nem tud, mindez jelentős gazdasági károkat okoz.

Brüsszel és az amerikai baloldal finanszírozza a dollárbaloldalt, a dollármédiát – ez is témát adott. A „Soros-féle univerzumban” létező cégek, szervezetek, NGO-k írják a bizottság számára azokat az anyagokat, amelyek például Magyarországgal szemben felhasználhatók, legyen szó klímavédelemről, gazdasági, társadalompolitikai kérdésekben. Magyarországon a baloldal ebben szintet lépett: sajtóorgánumaikat arra tartják, hogy feljogosítás nélkül politikai befolyást gyakoroljanak a közvéleményre és a képviselőkre.

Brüsszelben változásra van szükség. Fordulatot kell elérni az Európai Parlamentben, azon keresztül, illetve az intézményeken keresztül a Bizottságban, hogy annak a rémálomnak, ami felé Európa tart, valamilyen formában véget tudjunk vetni – hangsúlyozta az államtitkár, és hozzátette: vége van azoknak az időknek, amikor erőből át tudják vinni, hogy úgy táncolunk, ahogy ők fütyülnek. Mindennek a legjobb eszköze a saját hatáskörünkben a nemzeti konzultáció kitöltése, mondta.

Dr. Kovács Zoltán a továbbiakban a közönség soraiból érkezett kérdésekre válaszolt. Ágh Péter országgyűlési képviselő mondott zárszót a fórumon.

Forrás: vaol.hu