
Szabad az út a Ság hegyre – kijavították a leszakadt utat
Átadták a forgalomnak a Borbarát körutat. A Ság hegyre vezető út egy korábbi nagy esőzés nyomán vált járhatatlanná, felújítása bonyolult tervezési és előkészítési munkát követően kormányzati támogatással, önkormányzati önerő hozzáadásával valósult meg.
Elkészült a Ság hegyi Borbarát körút. A kivitelezési munkálatok decemberben befejeződtek, majd január 22-én aztán a forgalomba helyezési engedély is megérkezett. Ennek apropóján Ágh Péter, térség országgyűlési képviselője, Fehér László, Celldömölk polgármestere, Nagy Zoltán és Söptei Józsefné alpolgármesterek, és Farkas Gábor jegyző közösen járta be a területet.
Hosszú és nehéz fejlesztésen vagyunk túl, hiszen a leszakadt út felújításának tervezése és megvalósítása is bonyolult feladat volt. A hegyre felvezető útra nagy mennyiségű eső zúdult, amely az út melletti partfal felületét alááztatta, alámosta. Száradás közben egy hosszabb szakaszon leszakadt, így járhatatlanná vált az út – idézte fel az előzményeket Fehér László. A polgármester szólt arról is, a Belügyminisztérium közel 132 millió forinttal támogatta a munkálatokat, melyhez 10 százalék saját forrást kellett biztosítanunk. Az első tervező nem teljesítette a vállalását, így újabb tervező megbízására volt szükség ahhoz, hogy a műszaki dokumentáció elkészülhessen. Emiatt az elszámolásra nyitva álló határidő módosítása is szükségesnek bizonyult. A költség nagyobb részét a száz méter hosszan megcsúszott rézsű stabilizására kellett fordítani, ami bonyolult folyamat volt, hiszen alulról kellett elvégezni, utána lehetett az utat felújítani.
Fontos út újult meg a Ság hegyen
Nekünk, celldömölkieknek, a szőlősgazdáknak, a turistáknak is fontos, hogy a hegyet több útról is biztonságosan tudjuk, tudják megközelíteni. Ötven éve, 1975-ben nyilvánította az Országos Természetvédelmi Hivatal védetté a Ság hegyet, aminek 235 hektáros területéből 24 hektár fokozottan védett. A turisztikai fejlesztéseknek is köszönhetően egyre többen kirándulnak a Ság hegyen, ami számunkra, természetesen az egyik legszebb hely – fogalmazott a polgármester.
A Ság hegy bejárhatóságát szolgálta az elmúlt években egy korábbi útfejlesztés, ami Alsóság irányából valósult meg, sor került zártkerti beruházásra is. Ebbe a sorba illik a Borbarát körutat érintő munka is, amely egy korábbi sajnálatos eseményből következett. A leszakadt út helyreállítására a Belügyminisztérium adott vis maior forrást. Jelentős kormányzati forrás révén újabb lépést tehettünk a Ság hegy bejárhatósága érdekében, de természetesen sok még a feladat – fogalmazott Ágh Péter országgyűlésu képviselő.
Forrás: vaol.hu
Ezeket is érdemes megnézni

Átadták az állateledelgyár két új gyáregységét Bükön
2023.10.06.
Felújították a nagysimonyi templomot: hálaadó szentmisén ünnepelték
2024.11.10.