Hírek

Lázár János a választás tétjéről Kőszegen: marakodás vagy gyarapodás

A kérdés június 9-én az, hogy a gyarapodás vagy a marakodás, a béke vagy a háború mellett teszik-e le a kőszegiek a voksukat – fogalmazta meg Lázár János Kőszegen. Az építési és közlekedési miniszter Ágh Péter országgyűlési képviselő, államtitkár meghívására érkezett Vasba.

Néhány perccel a déli harangszó után Ágh Péter köszöntötte a Fő téren összegyűlt kőszegieket és Kőszeg környékieket. Mint mondta, Básthy Béla polgármesterrel 2019-ben az önkormányzati választások idején azt ígérték: együtt építik majd Kőszeget: – Visszatekintve a városban élők büszkén jelenthetik ki, hogy a rendszerváltás óta nem fejlődött annyit a város, mint az elmúlt öt évben. Kőszeg megújul – ezen a vonalon haladunk tovább a Kormány támogatásával – jelentette ki, hozzátéve, hogy ez csak úgy lehetséges, ha mindenki, aki eddig a várost támogatta, a jövőben is velük lesz.

Básthy Béla elsőként a béke fontosságát hangsúlyozta: Kőszegen béke van, és ezért van kinek köszönetet mondani – fogalmazott, utalva a 2015-ben a déli határon megjelent migránsáradatra, és az azt követő intézkedésekre, amelyek következményeként a kőszegiek mozgásszabadsága is megmaradt. Majd megköszönte a Kormány támogatását.

– Aki Básthy Bélára szavaz, olyan polgármesterre szavaz, aki mindenkinek a polgármestere lesz. Manapság a településvezetőkre két lehetőség vár: az egyik a gyarapodás, fejlődés előkészítése, a másik a marakodás lehetősége. Ha a Fideszre, Básthy Bélára és képviselőjelöltjeire szavaznak, biztosak lehetnek abban, hogy mindent megtesznek a közösség fejlesztése, az együttműködés erősítése érdekében – ezt már Lázár János állította.

Kiemelte még: a júniusi helyhatósági és európai parlamenti választásoktól függetlenül a világ nem jó irányban halad. Romló a helyzet a szomszédos Ukrajnában, a felek óriási veszteségeket okoztak egymásnak. Ukrajna megvédése érdekében a NATO, az amerikaiak, az EU mindenképpen be akar avatkozni, és olyan politikusokat keres Brüsszelbe, akik a háború mellett állnak. Miközben Magyarországnak békére van szüksége és arra, hogy olyan hatalom erősödjön, amelyik nem taszítja háborúba az országot. A választáson arról is döntünk, hogy milyen emberek képviseljenek bennünket, húzta alá.

Azt kérte még a választópolgároktól: beszéljenek minél több kőszegivel, hogy éljenek a szavazás lehetőségével abban is, hogy ki képviselje lakókörnyezetüket. A demokrácia legnagyobb ellensége ugyanis a passzivitás és nem a vita, mondta.

Kőszegről külön szólt: – A Kormány minden településnek szövetségese. Az elmúlt 14 évben Kőszeg is jelentős erőforrásokat kapott – mondta. Hozzátette: nem könnyű a helyzet a városban, mert az itt élők jó része a jobb megélhetés reményében Ausztriában dolgozik, és a hétköznapi élettel kapcsolatos elvárása, hogy Kőszeg legyen olyan, mint Ausztria. Ennek polgármesterként megfelelni nem könnyű. Jó polgármesterekre, jó szervezőkre és jó képviselő-testületre van szükség és olyan emberre, aki nem harcol a Kormánnyal, hanem megszerzi a kormányzati forrásokat, hangoztatta.

A miniszter ígéretet tett, hogy támogatja a város törekvéseit – külön említette a jelenleg használhatatlan tanuszoda ügyét, amit mielőbb orvosolni kell, és bizakodóan nyilatkozott a Szombathely és Kőszeg közti út mielőbbi négysávossá tételével kapcsolatban.

A találkozón részt vett Kirner Antal Zoltán plébános, Huber László, Kőszeg korábbi polgármestere, Terplán Zoltán alpolgármester és a Fidesz-KDNP nyolc helyi képviselőjelöltje – Básthy Béla külön bemutatta őket –, valamint a térség polgármesterei is.

Forrás: vaol.hu