Jó alkalom a találkozásra – falunapot tartottak Kőszegpatyon
Zenével, tánccal, fagylalttal várták a kőszegpatyiakat a Közösségi Házházhoz szombaton. Az eseményre Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője is ellátogatott.
A hivatalos köszöntők után a helyi lányok és asszonyok bemutatója nyitotta a kulturális műsorok sorát, majd színpadra lépett a Derű néptáncegyüttes, és operett slágereket is hallhattak a kőszegpatyiak. Élő koncertet adott Horváth Meggie és Horváth Tamás, a hajnalig tartó bálon pedig Percsák zenekar szolgáltatta a talpalávalót. A gyerekeket ugrálóvár, csillámtetoválás, fagylalt várta.
– A falunap jó alkalom arra, hogy az itt élők apraja-nagyja találkozzon, együtt legyen. Sokan dolgoznak a földeken, talán az aratási munkák közben jól jön egy kis pihenő – fogalmazott Májerhoffer Attila polgármester.
– Kőszegpatyon közös munkával az elmúlt években jelentős előrelépéseket érhettünk el. Jutott forrás falubuszra, közterületi eszközökre, út és járdafelújításokra. Gratulálok a település újraválasztott polgármesterének és az új ciklushoz sok sikert kívánok neki és az új képviselőtestületnek, valamint Kőszegpaty minden lakójának – fogalmazott köszöntőjében Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője.
A tombola bevételét a falu szépítésére és rendezvényeire fordítják.
Forrás: vaol.hu
Ezeket is érdemes megnézni
Erősítik a közösséget a falunapok – Több helyen is jártunk Észak-Vas vármegyében
2023.06.29.
Sitkei polgárokká fogadták a tavalyi évben született gyermekek a falunapon
2024.06.25.