Fények és hagyományok: Márton-napi délután Bőben
Bőben idén is vidám hangulatban ünnepelték Szent Mártont, a település híres szülöttét. Az óvodások lámpás felvonulással, énekkel és megosztott Márton-kiflivel idézték fel a jóság és összetartozás üzenetét, az eseményen pedig Ágh Péter országgyűlési képviselő is részt vett.
Az eseményen részt vett Ágh Péter, Észak-Vas Vármegye országgyűlési képviselője. Bemutatkozási látogatás is volt egyben, ugyanis Vincze-Szabó Szilvia idén nyár óta vezeti az óvodát.
Ágh Péter: büszkék lehetünk
– Márton-napi délutánt tartottak Bőben. Büszkék vagyunk e föld szülöttére, Szent Mártonra, és a hozzá kötődő hagyományokra! – közölte Ágh Péter.
Az óvodások és az óvónők már előre készültek a felvonulásra, az év legnagyobb óvodai eseményére. A két csoport apró tagjai a mondókázva, énekelve érkeztek meg a közösségi térre. Itt adták elő a saját műsorukat. Majd következett a Márton kifli felszolgálása, ezzel emlékeztek meg a koldusról, aki odaadta a kabátját. A gyerekek pedig egymást közt osztották meg a kiflit. A lámpásokat dr. Szalai Gábor atya áldotta meg.
A koraesti átmozgató zumba előtt éltelkek, sütemények várták az óvodásokat. Az befolyt összeget az óvodának ajánlották fel.
Forrás: vaol.hu
Ezeket is érdemes megnézni
Ágh Péter az EDDA koncertjéről jelentkezett be és sört csapolt a Sárvári Sörexpresszen
2024.07.07.
Ágh Péter: Már az óvodásoknál el kell kezdeni a közlekedésre való nevelést
2023.05.19.