Közösségépítő falunap
Idén is háromnapos volt a falunap Hegyfaluban. Szombaton Ágh Péter, Észak-vas vármegye országgyűlési képviselője is ellátogatott a településre.
Esernyőfesztivál Uraiújfaluban – Az összecsukható esernyő történetére emlékeztek
Ahogy az elmúlt 18 évben mindig, így idén is megemlékeztek Uraiújfaluban arról, hogy az 1920-as évek elején a Balogh-fivérek a településen alkották meg az összecsukható esernyőt.
Falunap és új kenyér ünnepe Sajtoskálon – összegyűlt a falu apraja-nagyja
A hétvégén ismét benépesült a falu főtere, ahol zenével, finomságokkal és vidám programokkal telt a nap. Sajtoskál falunapján az új kenyér megáldása és a közös ünneplés került a középpontba.
Útfelújítás több ütemben
Peresznyén, a kastélyparkban adták az elmúlt hétvégén a 830 méter hosszan felújított utat. Erős az összefogás a faluban és a környező településeken is – mondta Ágh Péter, Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselője.
Új röntgengép érkezik Sárvárra – jelentette be Ágh Péter
A Sárvári Szent László Kórház számára egy új röntgengép beszerzésére vonatkozó, közel 57 millió forintos támogatásról szóló tanúsítványt adott át Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője és Kondora István polgármester dr. Drácz Lajos megbízott főigazgatónak szombaton a sárvári városházán.
Falunap Vönöckön: extra nyeremény a tombolasorsoláson
Színes programokkal várták a település apraja-nagyját a szombati falunapon. Idén először meghirdették a vönöcki különdíjat is – nem mindennapi nyereménynek örülhetett a szerencsés.
Játszóterek, mosolyok és összefogás napja Tompaládonyban
Tompaládonyban, a szombati falunap jó hangulatban kelt, több mint 360 adag ételt osztottak ki. Az eseményen Ágh Péter, Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselője is részt vett. Az egyik faladata a főzőverseny résztvevőit díjazása volt.
Lovas vigasságok, Kovács Kati és Brandnyúl Szelestén
„Szeleste falunapja egyben a Lovas Vigasságok alkalma is volt, amelyet a kicsiknek a Brandnyúl, a nagyobbaknak pedig Kovács Kati tett emlékezetessé – többek között. Hajrá, Szeleste!” – osztotta meg a programról Facebook- bejegyzését Ágh Péter országgyűlési képviselő a napokban. Egyik képen…
Pápoc megduplázta önmagát egy napra – így telt a falunap
Több mint száz tombolatárgy, kétféle gulyás, palacsintahegyek és megduplázódott lakosságszám – ilyen volt az idei pápoci falunap. Pápoc ismét bebizonyította, hogy az igazi erő a közösségben rejlik.
Egy falunap, két országgyűlési képviselő
Focitól az utcabálig, jógától a habparty-ig. A közösségépítés jegyében szervezett falunapot Mesteri.