Jó ügyért fogott össze a Kemenesmagasi FC
Hagyományteremtő szándékkal szervezett jótékonysági családi sportnapot a Kemenenesmagasi Futball Club. A tombolasorsolásból befolyt összeget a májtranszplantáció váró Kozonics Gábor gyógyulására ajánlották fel.
Otthon Start Program: jó hír az Ausztriába ingázóknak!
Néhány nappal korábban a magyar és osztrák hitelek összehasonlítása kapcsán írtunk arról, hogy az államilag támogatott Otthon Start Program 10 százalékos önerős elvárásával és 3 százalékos kamatozású hitelével az osztrák bankok sem tudnak versenyezni. Csakhogy a magyarországi munkaviszony híján, erre…
Tan-Dem, Harmónia, valamint Eldorado-buli is volt Nagysimonyiban
Közös főzés, mókázás és jó hangulat – és persze közösen elfogyasztott finomságok. Nagysimonyiban sok-sok helyi eljött a falunapra egy kötetlen találkozásra.
Ketten kaptak díszpolgári címet Cákon
Fellépett az ApróCák gyermek tánccsoport és a Pyroduett, versenyeztek egymással a borkorcsolyák, két új díszpolgára lett Cáknak – az idén is gazdag program várta a cáki falunap látogatóit. A faluból és a környékről is szép számban érkeztek a cákiak falunapjára,…
Gyöngyösfalu iskolájának fejlesztéséről is szó esett a grillpartin
Nyári grillparti, főzőverseny, gyerekprogramok – így telt a július közepe a Vas megyei településen. Gyöngyösfalu minden hónapban szervez valamilyen közösségi eseményt. Gyöngyösfalu idén nyáron is hű maradt önmagához: a közösségépítő események sorában júliusban egy családias hangulatú grillpartival várta a helyieket.…
Tusványosról jelentkezett Ágh Péter
Tusványosról osztott meg fényképet Ágh Péter, Észak-Vas vármegye országgyűlési képviselője. – Erdély mindig ad a léleknek, ezért örülök, hogy idén eljutottunk Tusványosra. Miniszterelnök úr is rámutatott a beszédében, hogy milyen veszélyes világban élünk, ezért is fontos, hogy megőrizzünk Hazánk…
Tokorcs díszpolgára lett Horváth Lajos – művei gazdagítják a település arculatát
A tizedik falunapon adták át neki az elismerést. Tokorcs új díszpolgárát Csizmazia Éva polgármester és Ágh Péter országgyűlési képviselő is köszöntötte.
Matyi és a Hegedűs, valamint Eldorado-bulival zárult a porpáci falunap
Együtt lenni, közösségben, sok-sok szórakoztató programmal és beszélgetéssel. Így zajlott Porpác falunapja is, ahol mindenki találhatott kedvére valót.
Jákfa polgármesterét is megtáncoltatták a falunapon
Jól sikerült időzítés, sok-sok résztvevő és hajnalig tartó buli – így telt az idei falunap. Jákfa most nem csak a vendégsereget, hanem egy valódi közösségi élményt is összehozott.
Perenye kétnapos falunappal ünnepelt idén
A perenyei falunap kétnaposra bővült, pénteken a Duna Művészegyüttes és a gencsapáti néptáncosok műsora nyitotta meg a rendezvényt. Perenye közössége így nemcsak szórakozott, de újra életre hívta a hagyományos találkozók hangulatát is.