Nagyon rossz állapotú út újul meg Celldömölkön
Új aszfaltot kap a celldömölki Wesselényi utca a vasútállomástól a Baross utcáig. Az útfelújítás az egész város szempontjából jelentős beruházásnak számít.
Újabb állami útfelújítás valósul meg Celldömölkön – jelentette be Ágh Péter, Észak-Vas országgyűlési képviselője. Emlékeztetett: a kemenesaljai városban az állami utak több ütemben újultak meg az elmúlt években. Először megvalósult a leghosszabb útszakasz újraaszfaltozása a városon át. Ezt követően megújult az evangélikus templom és a városhatár közötti szakasz, a projekt jelenleg technikai zárás alatt áll.
Útfelújítás Celldömölkön
– Tavaly azt ígértem, hogy a munka folytatódik. Most bejelenthettük: hazai forrásból a Wesselényi utca leginkább használt szakasza, a vasútállomás és a Baross utca között újul meg a Magyar Közút kivitelezésében. Mindhárom útért jómagam is lobbizhattam – köszönöm, hogy ebben a polgármester is mellettem állt – adott helyzetjelentést Ágh Péter.
Fehér László, Celldömölk polgármestere elmondta, az egész város életére nagy hatással lesz az útfelújítás. A beruházás során mintegy 610 köbméter aszfaltot használnak fel és 1600 méter szegélyt cserélnek ki.
Forrás: vaol.hu
Ezeket is érdemes megnézni
Újabb támogatás Kőszegre!
2023.03.19.
Egy ’48-as hős a mi vidékünkről – Ágh Péter országgyűlési képviselő Mesterházy István megújult sírjánál járt
2024.03.28.