Hírek

Emlékek és mosolyok: így ünnepeltek az idősek Csényén

Csényén is jó hangulatban telt az idősek napja. Az összejövetelt Ágh Péter, Észak-Vas Vármegye országgyűlési képviselője is felkereste.

Aki csak tehette részt vett az idősek napi rendezvényen Csényén, az idei rendezvényen hetvenen gyűltek össze. Voltak olyan is, akik év közben nem nagyon mozdulnak ki, de ezt az alkalmat ők sem hagyták ki. Előkerültek a régi emlékek, a fiatalság, kivel, mit történt. S persze az is, kinek született unoka, történt házasság a családban, és megemlékeztek mindazokról, akik év közben hunytak el.

Az idősek napi rendezvényen részt vett Ágh Péter, Észak-Vas Vármegye országgyűlési képviselője is.

Králl Csaba Csénye polgármestere elmondta, az erkölcsi elismerés mellett, a lehetőségeihez mértan anyagilag is igyekeznek támogatni az időseket. Idén is pénzbeli juttatást kaptak. Mindenkinek jól jön ez a plusz összeg.

Az idősek napján a soproni színház művészei operett válogatást adtak elő, majd mindenkit megvendégeltek.

Megtudtuk, Csénye következő jelentősebb közösségi eseménye az adventi mise utáni karácsonyváró rendezvény lesz.

Forrás: vaol.hu